2015. március 11., szerda

Márciusi Pixibox 2015

Sziasztok!

Eszméletlen boldog vagyok, ugyanis végre én is átélhettem a Pixi-élményt úgy igazán. Még tavaly kezdtem el szemezni ezzel a szolgáltatással, de sajnos eddig csak egy Pixibaget sikerült bezsebelnem. Azt is imádtam, és akkor elhatároztam, hogy amikor csak tehetem, biztosan megvásárlom majd a "nagytestvért" is. Sajnos hol lemaradtam, hol nem volt elegendő tőke ahhoz, hogy ezt az ígéretemet beváltsam. Azonban idén semmi sem tarthatott vissza attól, hogy előfizessek erre a gyönyörűségre. Így hát amikor a diplomaosztó-ajándékon kellett gondolkodnom, akkor ez nem tartott sokáig. Végül pedig így került hozzám az első doboz, amit még további három fog követni. No de lássuk, mit is rejtett az első doboz! :)
Ahogy kinyitottam a hatalmas csomagomat, az első, amivel találkoztam az előfizetői ajándék volt, ami nem más, mint egy Tony&Guy hajlakk. Ezt természetesen szinte azonnal ki kellett próbálnom, és az illata valami mesés. Tudom, nem szokás ilyet mondani egy hajlakkra, de akkor is. Nekem nagyon bejött, és a tartása is szuper természetesen. Azt hiszem, kezdem megérteni ezt a felhajtást a márka körül :)
Ez után következett a Piximagazin, amit azóta már el is olvastam, és nagyon jó szolgálatot tett, hiszen kicsit eligazgatott a dobozban talált termékekkel kapcsolatban. Egyetlen dolog nem tetszett csak, hogy Pure by Pixibox is ilyen nagy szerepet kapott benne. Az engem annyira nem tudott lázba hozni, de hát kinek a pap, kinek a papné :)
Amikor végre kinyitottam az álom dobozomat,
legfelül 3 igen szép dobozka várt egy külön kis szütyőben. Eszméletlen szép volt már így önmagában is a doboz, hisz végre élőben is láthattam, de ez még inkább dobott az élményen. Ez a kis szütyő 3 Kneipp Fürdőolajat rejtett. 3 darab 20 mililiteres, teljes kiszerelésű termékről van szó, úgyhogy vegyünk is sorra, hogy melyik milyen. Az első a Szépség titka fürdőolaj (hát nem jó már csak a neve is?), ami argánolajjal, ricinus- és olívaolajjal kényeztet minket. A másik egy mély relaxáló fürdőolaj, ami pacsuliolajat és szantálfa kivonatot tartalmaz. Ezt már ki is próbáltuk párommal, és azt kell mondanom, tényleg jól lehet vele relaxálni, ugyanis szinte szétfojtunk a fürdőkádban :D Az utolsó a bársonyos bőr fürdőolaj névre hallgat, ami mandulavirággal és mandulaolajjal kényeztet minket. Már nagyon várom, hogy a másik kettőre is sort kerítsünk, de az első azonnal levett a lábamról. A bőröm nagyon selymes volt a fürdő után, az illata nagyon kellemes és mint mondtam, valóban ellazultunk tőle :)
A következő az egyik kedvencem a dobozból, méghozzá a Model's Own körömlakk. Egy fedőlakkról van szó, ami tele van színes csillámokkal. A csillámok ezüst, világos és sötétebb rózsaszínben találhatóan mindenféle formában. Kisebb és nagyobb körök alkotják az egyveleget, ami pedig különlegessé teszi azok a kis fekete hosszúkás darabok a lakkban. :) Ezek elsőre furcsának látszanak, de felkenve nagyon feldobják a lakkot. ( Az enyém az NP173-as számot viseli).
Ezen felül volt még egy BeYu smink is a dobozban, méghozzá egy aranybarna színű szemhéjszínező ceruza volt benne, ami számomra minden értelemben újdonság. Korábban még sosem próbáltam BeYu termékeket, illetve szemhéjszínező ceruzát sem, így nagyon örülök neki. A színt tökéletesen eltalálták nekem, és egyszerűen gyönyörű a fedése is. Hosszabban majd egy külön bejegyzésben írok róla, mert úgy érzem, ez a termék, biztosan megér egyet :)
A kedvenc részletem a dobozból :)
A Revlon Professional színező pakolás az egyetlen, amit nem tudok használni, mivel ez egyrészt festett hajra, másrészt szőkéknek való, így nem kísérletezek vele :) Megmaradok a jó öreg saját hajszínemnél egyelőre. De ezt oda tudtam adni másnak, így nem megy az sem kárba.
Az Eucerin krémnek én nagyon örültem, így szinte azonnal ki is próbáltam. Egy Even Brighter FF30 nappali arckrémről van szó, ami a hiperpigmentációs bőrproblémák csökkentésében lehet segítségünkre. Ezen felül plusz fényvédő faktorú is, ami szintén plusz pont. Szinte azonnal kipróbáltam ezt az arckrémet, és egyszerűen imádom. Az egyetlen problémája az, hogy ilyen kicsi! :)
Az utolsó pedig, ami a dobozban lapult egy Paco Rabanne parfümminta volt. Méghozzá a Lady Million, aminek valami fenséges illata van. Szuper a kis minta, és már majdnem el is fogyasztottam mind :D De ha egyszer ilyen jó illata van? :)
Nektek hogy tetszett a mostani Pixibox? Csalódás volt, vagy egyértelmű szerelem, mint nálam? Ti miket találtatok a saját dobozotokban? :)

Nocy

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése