2015. március 16., hétfő

Egy kis Squash

Sziasztok!

Az elmúlt héten egy számomra új mozgásformát próbáltam ki, ami nem más, mint a squash. Már régóta szemeztem ezzel a mozgással, és most végre alkalmam nyílt arra is, hogy valóban üssek néhányat azzal a bizonyos ütővel. Meg kell mondjam, hogy egy nagyon nehéz és izzasztó mozgásforma ez, de annyi szent, hogy eszméletlenül jól felpörgetett. 
Az egyetemen lehetőségem nyílt arra, hogy kedvezményes áron tegyem próbára magam, méghozzá egy barátságos kupa keretében. Ehhez azt hozzá kell tennem, hogy én korábban még sosem squasholtam, így kissé bizonytalan voltam magamban, de igazából így utólag belegondolva teljesen feleslegesen stresszeltem magam.  Egy jó kis csapat jött össze, ahol vegyesen voltunk olyanok, akik már játszottak korábban és olyanok, akik még sosem. Igazából mindenki játszott mindenkivel, így segítettük is egymást, hogy mit hogyan és hogy pontosan hogyan is vannak a szabályok. 
Én a magam részéről jól bemelegítettem, és ütöttem is néhány próbát, hogy felmérjem, pontosan milyen erősen kell ütni az ütőt, hogy a labdánk vissza is pattanjon addig, ameddig kell. Nekem ez jelentette a legnagyobb problémát. Egyrészt hogy visszajöjjön a labda, másrészt pedig az, hogy az ellenfél területére érkezzen. Jó kis poénok születtek, amikor ezekre nem voltam képes, az is biztos :) 
A végére már egészen belejöttünk, és jó kis játékok kerekedtek belőle, ahol volt sok futás meg esés-kelés is természetesen :D Nekem nagyon tetszett, mert mindenemet megmozgatta, bár az tény, hogy nem ártana mind a két kézzel ezt a sportot űzni, mert így az egyiket jobban leterheltem, mint a másikat, viszont az izomláz garantált :)
Néha szükségem volt természetesen szünetre is, így kapóra jött, hogy a két óra alatt cserélődtek mind a partnerek, mind a pályák, és az is, hogy nem egyfolytában kellett játszani. Kezdőként szerintem így is teljesen jól bírtam. :) Amit viszont így magamnak megjegyzek, hogy legközelebb nem viszek magammal semmilyen cuccot, és hazáig futok, mert annyira felpörögtem így estére, hogy alig bírtam elaludni!
Összességében bátran ajánlom ezt a mozgásformát, ha van rá lehetőségetek, akkor mindenképp próbáljátok ki. Sajnos nem egy olcsó sport, de szerintem néha-néha még ez is beleférhet, olyankor pedig igazi kikapcsolódást jelent :)

Ti squasholtatok már? Szemeztek vele? Mi a véleményetek róla?

Puszillak Titeket, Nocy :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése