2015. december 6., vasárnap

Elfogyott termékek #2


Ismét egy jó adag termékem és termékmintám fogyott el, úgyhogy úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy egy újabb bejegyzésben osszam meg veletek, hogy miként teljesítettek a mindennapokban :)
Lássunk először is három teljes kiszerelésű terméket, amik között akadt nagy kedvencem és olyan is, ami nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet :)
Dove purely pampering tápláló krémtusfürdő pisztáciával és magnóliával: ez nálam teli találat volt, egyszerűen imádtam az illatát. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól táplálta a bőrömet ez a tusfürdő! Nagyon kellemes volt használni, igazán visszafogott volt az illat, kicsit édeskés, amit én nagyon szeretek. A tusfürdő mellett jó idő esetén nekem is nagyon volt szükségem plusz testápolóra - ami igazán nagy szó. Persze ez most már nem játszana, ilyen időben már kötelező a testápoló használat, ha nem akarok extra száraz virgácsokat. Bármikor szívesen újravásárolnám a terméket, bár most még van jó néhány másik tusfürdő, amivel próbálkozhatom, szóval ez még várat magára.
Az Isana körömlakklemosó teljesen jól teljesített, nem nagyon kell szerintem bemutatni senkinek a terméket. Hatékony, kímélő, talán nem szárít annyira, mint a többi, bár be kell vallanom, nekem azért volt már olyan termék, ami jobban bevált, mint az Isana, de ez sem volt rossz. :) Bármikor szívesen újravenném, de valószínűleg a sokak által favorizált mandulás kerülne a kosaramba.
Végül pedig itt van a Helia D hidratáló arcitsztító tonik. Én megmondom az őszintét, ez a termék nálam teljes csődöt mondott. Nem szerette a bőröm, nem is reagált rá jól, így pedig nem is használtam el teljesen végül. A negyede körülbelül megmaradt, amit nagyon sajnálok, mert utálok kidobni terméket, de egyszerűen képtelen voltam elhasználni. Nagyon szerettem volna szeretni ezt a márkát és terméket, de valahogy ő és a bőröm nem voltak jóban. Sosem szokott a bőrömön lenni semmilyen hiba, amikor ezt elkezdtem használni, tele lettem velük, szóval inkább abbahagytam. Többször megpróbálkoztam vele, de végül feladtam - éppen ezért nem is venném újra többet sajnos.
És akkor jöhetnek a minták. Ezek egy része a Nivea fitness Tour kapcsán került hozzám, míg a másik fele Pixibox jövevényeket takar. Kezdjük az előbbiekkel! Mindjárt az elején lelövöm a poént, kivétel nélkül mindegyiket imádtam.
A Nivea Creme Smooth tusfürdő nekem nem volt ismeretlen, korábban már próbáltam ezt is, és egy kókuszost is használok most épp - szóval igazi fannak is mondhatnám magam. Jól és kíméletesen tisztít, visszafogott illata van, az ember lánya szívesen használja bármikor.
A Nivea zuhanyzás közbeni testápolójával itt találkoztam először, de az a helyzet, hogy szerelem volt első látásra, akarom mondani próbálkozásra. Nagyon szerettem használni és igazán sajnáltam, hogy nem volt a kis mintában több, hogy még többször élvezhessem a hatását. Imádtam, ahogy bizsergett a bőröm a használata után, nagyon jó érzés volt, teljesen felfrissített, ráadásul jól táplált is, amit alig akartam elhinni én magam is! Egy csoda ez a testápoló, lányok, én mondom nektek!
Végül pedig volt még benne egy tápláló nappali arckrém minta is, amiből volt több is a kis csomagomban. Ez a termék is nagyon bevált, én ennek egy másik változatát a natúrabb illatát használtam is korábban és nagyon meg voltam elégedve vele. Szerettem használni, ennél sem volt másként, csak annyi volt a különbség, hogy kevesebb termékhez volt szerencsém és kicsit erőteljesebb illattal. Bárkinek ajánlom bármikor, ha egy jól hidratáló arckrémet keres, akkor nyúljon ez után.
És akkor jöjjenek a végére a Pixibox csodák! Két parfüm mintát is kivégeztem, amiből azt kell mondanom, hogy csak az egyik nyerte el a tetszésemet. A Flormar illattal nem voltam kibékülve, nem voltunk jó barátok, ellentétben a Paco Rabanne csodával! Azt egyszerűen imádtam :) Eszméletlen jó volt viselni, nagyon elgondolkodtam azon, hogy beszerzem, azonban az a helyzet, hogy időközben találtam egy másik csodát - szintén a Pixinek köszönhetően, amivel sokkal jobban tudok azonosulni, úgyhogy azt hiszem, az lesz végül a nyerő választás :)
A végére maradt a talán legnagyobb kedvencem az Eucerin csodakrém. Erről azt olvastam, hogy elhalványítja a pigmentfoltokat az arcodon, és az egyéb hasonló bőrhibákkal is szépen elbánik. Nos az én orromon van két kis piros pöttyi, amiből az egyiket sikeresen el is tüntette a termék a használat alatt - pedig már évek óta ott virított. Most viszont már csak egy maradt, éppen ezért úgy voltam vele, hogy egy kedvezmény igénybevételével majd meg is szeretném ezt vásárolni, ha a jelenleg készleten lévő termékek elfogynak :) Jelentem, nem sokára az enyém leszel, drágaság!
Mit gondoltok a termékekről? Próbáltátok már őket? :)

Legyen csodás napotok! :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése