2016. november 24., csütörtök

3 kedvenc palacsintareceptem

Emlékszem, legelőször Oatmealqueennél láttam ezekhez hasonló palacsintatornyokat, aztán nekem is megtetszett, gondoltam, kipróbálom, hogy milyen. Aztán amióta egyszer kipróbáltam, azóta bizony nincs megállás, nem telik el úgy hét, hogy a hétvégén egy nap ne csinálnék ezt reggelire. Az elején még egész visszafogott voltam, mostanra azonban már szívesen kísérletezek a különböző alapanyagokkal és feltétekkel, hogy minél finomabb, de mindemellett egészséges palacsinta legyen a végeredmény. Ezt az eredményt pedig veletek is megosztom, jöjjön a három kedvenc palacsintareceptem! J

1  Az átlagos
Hozzávalók:
40 g zabliszt (vagy apró szemű zab ledarálva)
1 vaníliarúd kikapart belseje
+annyi tej, amennyit felvesz (ez lehet bármilyen, amilyet csak szeretnél)

Mindössze három alapanyag kell hozzá, de a végeredmény isteni J És igen, nem szükséges bele tojás, én kipróbáltam, mivel allergiás vagyok a tojásfehérjére, és bizony tökéletesen működik anélkül is. A hozzávalókat összekevered, majd pedig kókuszolajjal megkent serpenyőben kisütöd őket. Ha ilyen kis köröket szeretnél formázni, annak az a nyitja, hogy viszonylag sűrű tésztát csinálj. Ha pedig jobban szereted a lágy palacsintát, akkor tehetsz a tésztába egy kanál sütőport is, hogy kicsit fellazítsd vele. Ha kész van, helyezd a palacsintákat egymás tetejére, tegyél rá egy kis lekvárt, illetve díszítsd egy kis gyümölccsel, és már kész is (én a legutóbb barackot és házi málna lekvárt használtam, tutira nyerő összeállítás)!


2.  Csokis palacsinta
Hozzávalók:
35 g zabliszt
1 adag csokis fehérjepor
fél teáskanál fahéj
+annyi tej, amennyit felvesz

Az elkészítés hasonló az előzőhöz. Először kiméred a zablisztet (vagy zabpelyhet ledarálva), hozzáadod a fehérjeport és a fahéjat. Ezeket összekevered, majd felöntöd annyi tejjel, amennyit felvesz. A fahéjtól kicsit olyan karácsony íze lesz, ezt nem tudnám jobban megfogalmazni , olyan lesz, mint egy jó adag forrócsoki, amit én imádok! Ezt fogyaszthatod szintén lekvárral, vagy ha még több csokira vágysz, akkor egy kis csokis fehérjét oldj fel egy kis tejjel vagy vízzel, és azzal öntsd le. De ha egy kis bűnözésre vágysz, akkor olvassz fel étcsokit és öntsd nyakon azzal :) Én itt házi eperlekvárt és fehérjeporos csokiöntetet használtam, isteni finom volt, mind elfogyott! :D Egyébként ha nem használsz fehérjeport vagy nincs otthon csokis, akkor nyugodtan használhatsz helyette cukrozatlan kakaóport is, de abból nyilván viszonylag kevés kell, és édesítésre is szükség lehet mellette.


3.       Almás-fahéjas palacsintatorony
Hozzávalók:
40 g zabliszt
fél alma
fél teáskanál fahéj
+annyi tej, amennyit felvesz

Ez a legújabb kedvenc palacsintám, és egy kicsit ugyan macerásabb elkészíteni, de határozottan megéri! Összekevered a lisztet a fahéjjal, majd hozzáadsz annyi tejet, amennyit felvesz. Az almát meghámozod, majd apró darabokra vágod (le is reszelheted, de én jobban szeretem, ha nagyobbak a darabok, mert jobban érződik akkor az íze), és belekevered a masszába. Ha kisütötted, tornyozd fel, és már fogyaszthatod is! De ha egy kis plusz szeretnél vinni bele, akkor mindenképp öntsd nyakon egy kis vaníliapudinggal és tegyél rá még egy kis almát. Ha engem kérdezel, így lesz az igazi! J

Ezek egy adagra vonatkozó alapanyagok, mivel én nem vagyok nagy étkű, ezért sokszor ezt a mennyiséget is alig tudom megenni, mivel nagyon jól eltelít, és hosszú ideig nem leszek tőle éhes. Ugyan a képek nem olyan szépek, mint mondjuk Oatmealqueennél vagy épp Numbavánál, de azért nagyon igyekeztem! Sajnos nem vagyok egy nagy ételfotós J


Ti szoktatok palacsintát reggelizni? Nektek mi a kedvenc receptetek? J Ki fogjátok próbálni valamelyiket?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése