2017. július 21., péntek

Elfogytak 2017 tél-tavasz

Nagyon rég volt már elfogyott termékes poszt, és hát most éppen ezért elég durva adag termékről fogok írni, ahogy az a fenti képen is látszik, de mindegyikről csak röviden, néhány szóban, hogy ne legyen extrán hosszú ez a bejegyzés, mert azt úgysem olvasná végig senki (ha Te a felemelő kivételek között vagy, le a kalappal!) :)
Először is jöjjön a hajápolás! 
L'oréal Paris Elseve Nutri-Gloss sampon és balzsam: Nos, a két termék majdnem ugyanakkor fogyott el, ami nálam nagy furcsaságnak számít, bár gyanítom, hogy ebben az is közrejátszott, hogy bizony kicsivel kisebb kiszerelésű a balzsam :) Szóval ez nagyon pozitív volt, plusz a terméket is nagyon szerettem, ugyan extra csillogást nem kapott a hajam tőle, de nagyon szerette, 4-5 napig nem kellett újramosnom, amikor ezt használtam, szóval le a kalappal, szuper termék! Nem nehezíti el a hajat és az illata is szuper :) Simán újravenném, bár most egy másik párost használok, ami az egyik Pixiben volt, de amint az elfogy, valószínűleg ez után a páros után nyúlok majd! :)
Balea szárazsampon: Kipróbáltam a Batiste szárazsamponok után a Baleás verziót is, ami nem volt rossz, bár szerintem eléggé befogta a hajamat, hiába volt sötét hajra való a termék. Hatékony is volt, bár számomra nem adta azt a színvonalat, amit a Batistok, viszont az ára sokkalta kedvezőbb, szóval kétesek az érzéseim, akik sokallják a Batiste árát, azoknak tudom ajánlani, én viszont nem hiszem, hogy újra ezt vásárolnám, mert olyan sokat nem használom, hogy ne érné meg megvenni a drágább verziót :)
Jöhet az arc és testápolás szekció!
Dove Derma Spa testápolók: Én mind a kettő testápolót nagyon szerettem, és az a helyzet, hogy ezeket bármikor újravásárolnám. A barnítós testápoló nagyon tetszett, mert igazán jó volt a tavaszi időjárás alatt, hiszen könnyed és felkészítette a bőrömet az egyre erősebb napsugárzásra is, adott egy gyenge barnaságot, körülbelül 2-3 árnyalatot barnított rajtam. Ami nagy szó, és a legjobb, hogy nekem egyáltalán nem volt foltos a végeredmény és sárga sem! Számomra ez az ideális barnító testápoló :) A másik verziója elvileg segít a bőrünk kiegyenlítésében és enyhíti a narancsbőrt. Ezt a téli időszakban használtam, és az a helyzet, hogy engem nem teljesen győzött meg arról, amire hivatott lenne. Ha csak egy szimpla testápolónak vesszük, akkor tökéletes, mert nem túl zsíros, könnyen eldolgozható és fantasztikus az illata, akárcsak minden Dove testápoló :) Szívesen újravásárolnám őket, és igazából most is egy Dove testápolót használok, csak egy másik családból :)
The Body Shop testvaj: Elfogyott az első Body Shop testvajam, ami első termék volt a márkától amit kipróbáltam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon ez a termék tényleg hozza-e azt, amit már oly sok helyen olvastam! És az a helyzet, hogy egyáltalán nem csalódtam benne. Ez egy szuper termék, aminek ugyan nagyon húzós az ára, viszont egy-egy jó akció keretében érdemes lecsapni rá, mert a téli hidegekben nekem nagyon jó szolgálatot tett. Szuper pihe-puhává varázsolta a bőrömet, nagyon kellemes illata volt, könnyen eldolgozható és gyorsan beszívódik attól függetlenül, hogy milyen zsíros termékről van szó. Még a párom is megjegyezte, hogy milyen jó illatú a bőröm, és hogy mennyire tetszik neki, szóval ha alkalmam lesz akciósan hozzájutni, szinte biztos, hogy le fogok rá csapni újra! Teljes áron azonban számomra nem éri meg :)
Isana kézkrém: Ez a kézkrém jó sokáig bírta a táskámban, és teljesen jól tette a dolgát :) Semmi különös, de jó illata volt, jól hidratált és gyorsan beszívódott. Nem hagyott maga után fura érzést, szóval valószínűleg újra a táskámban fogja végezni, mert ár-érték arányában verhetetlen! 
Helia D arckrém: Ezt az arckrémet ajándékba kaptam, és bár nem vártam tőle sokat, de igencsak meglepett. Nagyon kellemes érzet volt használni, ez volt az első géles állagú arckrémem, de szerintem nem az utolsó :) A kis masszírozó gyöngyök pedig külön jó érzést keltettek, amikor az arcomba masszíroztam be a terméket. Nem pipálta le a kedvenc arckrémemet, de mindenképp figyelemre méltó termék, amit szerintem érdemes kipróbálni :)
L'Oréal Skin Perfection nappali arckrém: Ebből már nem ez az első, amit elhasználtam, de valószínűleg nem is az utolsó! ITT írtam róla bővebben, szóval nem szaporítanám tovább a szót, csak annyit mondok róla, hogy szuper termék, szuper áron, biztosan újra nálam fog landolni :)
Jöhet a higiéniai szekció! :D
Nivea Care&Cocoa tusfürdő: Nagyon szerettem ezt a terméket, és ebből sem az elsőt használtam már el :) Továbbra is szupernek tartom, jól hidratál, kellemes illatú, nagyon jó állagú és kíméletesen tisztít. Bármikor újravenném, és valószínűleg ez meg is fog valósulni :)
Rexona dezodor: ezt a deót sem először láthatjátok már a blogon, hiszen ezt is mindig újra és újravásárolom, mondjuk most egy kicsit újítottam, és nem ezt a stiftes változatot, hanem a fújósat vettem, de azzal is tökéletesen meg vagyok elégedve :) Szóval igen, újravenném még bármikor!
Signal White Now fehérítő fogkrém: ez a fogkrém nekem nagyon tetszett, egy Pixivel jutott hozzám, de valószínűleg újra is fogom venni. Szépen fehérítette a fogamat, jó íze volt és hosszú távon friss leheletet biztosított. Szóval nagyon jó kis termék, de az ára azért gondolkodásra késztet, így kétszer is meggondolom majd, hogy mikor veszem újra, talán akciósan ;)
Touchland kézfertőtlenítő: Ez a kézfertőtlenítő permet nekem nagyon bejött, igazán szuper volt, hogy csak két fújás és máris szuper tiszta a kezem. Nagyon jó illata is volt, viszont a végén egyszer csak elpárolgott és elkezdett folyni is. Szóval hosszú távon sajnos nem érte meg az árát, ami ráadásul nagyon borsos is volt! Jó kis termék, de a negatívumok miatt nem venném újra. Ez pedig igazán kár, mert felemelő érzés volt ezt a pumpás verziót használni!
Eucerin tusfürdő: ez is egy Pixiben jött hozzám, és bizony utazásnál jól jött a kis kiszerelés, kellemes volt a használata is, és hát nem ez volt az első tusfürdő olaj, amit az Eucerintől kipróbáltam, és hát ebben sem kellett csalódnom. Kellemes volt használni, kíméletesen tisztított, minden elvárásomnak megfelelt. Egyedül az ára az, ami miatt nem venném meg újra, mivel ha ilyenre adnám a fejem, akkor inkább az Atopicontroll verziót választanám, ami a bőröm miatt megfelelőbb számomra.  
Jöhet a micellás víz és köröm szekció :D
Mint láthatjátok, elég sok mini micellás vizet használtam el, amik a karácsonyi-újévi utazásokkor és kiruccanásokkor voltak nagyon jó társaim.
Igazából mindegyikkel meg voltam nagyon elégedve. A Garnieresből nem ez az első, amit vettem és nem is az utolsó, a Vichy pedig szintén ismét megtalálható itthon :) Nagyon szeretem mind a kettőt, egyedül a Vichy árát tartom kicsit sokkolónak, de néha, akcióban azért elfér! A Maybelline-es verziót az adventi kalendáriumomnak köszönhetem, viszont annyira nem voltam vele megelégedve, mint vártam, így nem valószínű, hogy újravenném. A La Roche Posay verziók pedig szintén nem voltak rosszak, azok egy-egy Pixivel landoltak nálam, de nem győztek meg annyira, mint a Vichy terméke :) 
A mini körömlakklemosó szintén Maybelline Adventskalendar szerzemény és szintén nem győzött meg arról, hogy nekem azt kellene megvennem, így hát inkább a továbbiakban is kikerülöm a polcokon. A nagy kiszerelés talán a Pennyből van, de nem biztos, ez egy amolyan gyors vásárlás volt, ami igazából nem volt rossz, mert nem szárította a bőrömet, és gyorsan lehozta a körömlakkot is, szóval a célnak megfelelt :)
Az Essence átlátszó körömlakk pedig sok-sok manikűrnél volt hű társam, és egyben szinte az első körömlakk, amit el tudtam használni anélkül, hogy beszáradt volna. Szóval jó kis termék volt, szép csillogást adott minden körömlakknak, én nagyon szerettem. Éppen ezért egy másik Essence terméket vettem meg ennek a helyére.
Ez pedig már az utolsó adag, amolyan vegyes vágott.
Beyonce parfüm: ezt a parfümöt nagyon szerettem, eleinte igazán imádtam és óvatosan is bántam vele, végül azonban a végén már megcsömörlöttem tőle, és más illata lett a bőrömön, így sajnos nem fogom újravenni, de egy szaglászásra mindenképp ajánlom, ugyanis szerintem megérte az árát, kellemes illatú, viszonylag hosszan is tart az illata, szóval szuper termék :)
Gucci Bamboo parfüm minta: ez is nagyon tetszett, meglepően meggyőzőnek találtam, bár az ára nem kedvez nekem. Lehet, hogy ha egyszer rámszakad a bank, akkor erre fog esni a választásom, bár az a helyzet, hogy van egy bvlgari parfüm, amit nem tud lekörözni, szóval szerintem hosszasan tanakodnék, hogy mi legyen! Addig pedig csak kívánságlistán marad :)
Labello ajakbalzsam: ebből az ajakápolóból már rengeteg típust próbáltam, szerintem már az összeset, de a kedvencem ez a dinnyés verzió volt! Imádtam! Egyszerűen csúcsszuper illata és íze volt, meg persze tette a dolgát is :D Szóval újravenném és biztosan újra is fogom venni, hacsak nem egy másikat választok :D
Maybelline alapozóminták: ezek tetszettek volna, ha jók lettek volna a színek, éppen ezért egy kicsit mérges vagyok az adventi kalendáriumra, hogy ilyen sokat beletettek, mert így azért sok olyan termék volt, amit nem tudtam elhasználni és kipróbálni. Így nagyon véleményt sem tudok róluk formálni sajnos.
Max Factor Miracle Match alapozó minta: ez szerencsére egészen illett az arcbőrömhöz, így kipróbáltam, és az a helyzet, hogy be is jött, szóval ha egy jobb fedésű alapozót szeretnék majd vásárolni, valószínűleg emellett fogok dönteni, azonban jelenleg a nyári melegben nem tudok ilyenre gondolni, addig pedig maradnak a BB és CC krémek vagy azok sem ;)
Catrice Infinite Shine Lip Gloss: ez a szájfény jó barátom volt hosszú ideig, de sajnos nem tudtam elhasználni teljesen mielőtt megromlott volna, amit sajnálok. Viszont kellemes volt használni, szép fényt adott, jól hidratált is, és nekem nem ragadt, szóval számomra szuper választásnak bizonyult. Jó ára volt, hogy létezik-e még, azt nem tudom, mert mostanában csak rúzst vettem (vagy azt sem, mert el kéne néhányat használni, mielőtt újabbat veszek:D).
És ezzel végére is értem a listának, ezeket használtam el az elmúlt időszakban, és igyekszem legközelebb egy rövidebb listával érkezni, kevesebb termékkel, úgyhogy nyár végén egy újabb ilyen poszttal jelentkezem majd!
Addig is kíváncsi lennék, ezek közül miket próbáltatok már Ti is, és hogy Ti mennyire voltatok velük megelégedve. És arra is kíváncsi lennék, nálatok mik fogytak el mostanában, írjátok meg, beszélgessünk róluk! :)

Szép napot! 

Nóra :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése